A Kaposvári Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a fiatal nővel szemben, aki úgy ütötte el a sértettet, hogy egyáltalán nem észlelte, hogy a járdán közlekedik.

A vád lényege szerint a vádlott 2022 decemberében, a délelőtti órákban Böhönye központjában egy olyan üzlet udvaráról szándékozott kiállni gépkocsijával, ahol a bejáratot mindkét oldalról épületek határolják, így a bejárat előtti járda rendkívül korlátozottan látható be.

a felhasznált kép a baleset helyszínén készült
a felhasznált kép a baleset helyszínén készült

A bottal, nehezen és lassan közlekedő idős sértett ugyancsak ekkor érkezett az udvar bejáratához, azonban még az egyik épület takarásában volt, amikor a nő folyamatos haladással tolatott az utca felé oly módon, hogy a gyalogosforgalomról egyáltalán nem tudott meggyőződni és hangjelzést sem használt.

A vádlott a hátramenetbe kapcsolt gépkocsival ekkor neki ment a bejárat elé lépő sértettnek, aki az ütközés erejétől a járdára zuhant és nyolc napon túl, ténylegesen 8-10 hét alatt gyógyuló töréses sérülést szenvedett.

Az ügyészség a vádlottal szemben a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában pénzbüntetést és közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott.

Címkék: elgázoll tolat, elüt, Böhönye, gyalogos, járda, kék hírek