A Kaposvári Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a húszas éveiben járó férfival szemben, aki Kaposvár belvárosában nyúlt bele az előtte gyalogosan közlekedő sértett szatyrába.

A vád lényege szerint a letartóztatásban lévő vádlott 2023 februárjában az utcán tartózkodott ismerőseivel, amikor észrevette, hogy az előtte lassan, bot segítségével haladó idős sértett a kezében lévő nyitott szatyrában tartja a pénztárcáját. A vádlott kihasználva azt, hogy a sértett nem fogja tudni visszaszerezni értékeit, az idős nő mellé lépett, majd egy hirtelen mozdulattal kivette a pénztárcát a szatyorból és elfutott vele.

a fotón a sértett szatyra látható
a fotón a sértett szatyra látható

A férfi az értékek megszerzését követően a 13 ezer forint készpénz nagy részét megtartotta, majd a sértett bankkártyájával visszaélve, azzal az eltulajdonítás után, fél órán belül többször vásárolt egy kaposvári dohányboltban közel 17 ezer forint összegben.

A vádlottnak a fenti bűncselekményeken túl lopásért is felelnie kell, mivel a kifosztást megelőző napon egy olyan bevásárló kocsit akart kitolni az egyik kaposvári hipermarketből, amelybe 300 ezer forint értékben pakolt be túlnyomórészt élelmiszereket. A biztonsági szolgálat azonban felfigyelt a férfi gyanús viselkedésére, így az árukat nem tudta eltulajdonítani.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a terhelttel szemben végrehajtandó szabadságvesztést indítványozott.

Címkék: hipermarket, dohánybolt, bankkártya, büntetett, kifoszt, trafik, kék hírek