Siófok belvárosában 2023. május 19-én dél körül két járművezető sem volt tisztában a mozgáskorlátozott hely használatára vonatkozó jogszabályokkal.

Egyikük egyszerre két helyet is elfoglalt, a jármű műszerfalán pedig semmiféle jelzés nem volt elhelyezve, mely a jogosultságot igazolta volna. Ő a szabálysértés elkövetéséért helyszíni bírságot kapott.

Egy 68 éves sofőr pedig felesége jelenléte nélkül, az ő nevére kiállított mozgáskorlátozott igazolvánnyal parkolt le a rendőrök szeme láttára. Az egyenruhások a férfit a helyszínen elfogták és a Siófoki Rendőrkapitányságra állították elő.

A nyomozók a budapesti lakost közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, aki vallomása során elmondta, hogy nem volt arról tudomása, hogy feleségének is jelen kell lennie a nevére szóló igazolvány használatakor.

Címkék: mozgáskorlátozott, jogosult, parkol, igazolvány, Siófok, Balaton, kék hírek