A Kaposvári Járási Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azokkal a lányokkal szemben, akik durván bántalmazták a sértettet egy forgalmas közterületen.

A vád lényege szerint mindhárom vádlott és a sértett is az egyik kaposvári iskola tanulói. A vádlottak nem kedvelték a sértettet, ezért elhatározták, hogy megverik.

A terheltek elhatározásuknak megfelelően 2022 áprilisában a kora délutáni órákban az iskolához közeli parkban megvárták a hazafelé tartó sértettet. A sértett megpróbált iskolatársai elől kitérni, azonban a túlerőben lévő lányok többször meglökték, erősen húzták a haját, ütlegelték és megrúgták, miközben hangosan szidalmazták.   

A vádlottak megbotránkoztató magatartásának és a sértett bántalmazásának az vetett véget, hogy a park mellett elhaladó egyik gépjárművezető megállt autójával és rájuk dudált.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a két fiatalkorú vádlottal szemben próbára bocsátást, felnőttkorú társukkal szemben közérdekű munka büntetést indítványozott.

(Borítóképünk illusztráció)

Címkék: osztálytárs, park, iskola, diák, verekedés, kék hírek