A Kaposvári Járási Ügyészség jelenős kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat azzal a büntetett előéletű férfival szemben, aki úgy értékesítette gondnokoltja lakását, hogy nem állt szándékában se a gyámhatóság jóváhagyását kérni, se a vételárat a tulajdonos javára fordítani.

A vád lényege szerint a vádlott 2018-ban lett a gondnoka a háztartásában élő nőnek, akivel egyébként nem állt rokonságban. A férfi 2021 októberében már közreműködött a nő egyik ingatlanának eladása során, így tisztában volt az ügyintézés szabályaival.

A gondnokolt 2021 őszén - öröklés útján - tulajdonosa lett egy társasházi lakásnak, amire hamar akadt vevő, ezért a vádlott elhatározta, hogy megszerzi az ingatlan ellenértékét.

A férfi 2021 novemberében kézhez kapta a sértettől a 8.300.000 forint összegű vételárat, de a lakás eladását a gyámhatóság felé nem jelezte, mivel tudta, hogy az ügylet nem szolgálja megfelelően gondnokoltja érdekét, ezért azt a hatóság nem hagyná jóvá.

A csalárd vádlott a megszerzett pénzt a gondnokolt számlájára sem fizette be, hanem szerencsejáték során elvesztette, így az érvénytelen szerződés miatt pórul járt vevőnek pusztán 150.000 forintot fizetett vissza.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott a férfival szemben.

Címkék: gyám, szerencsejáték, büntetett, elad, lakás, ingatlan, kék hírek