A Kaposvári Járási Ügyészség garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a nőt, aki a rendészre támadt, amikor nem engedték vissza a kórházba. 

A vád szerint a negyvenes éveiben járó nő 2022 szeptemberében a kaposvári kórház területén beült a bejárathoz közeli, a rendészek tartózkodására szolgáló bódéba, ahol dohányozni kezdett. Ezt észlelve a rendészek távozásra szólították fel a vádlottat, mivel a nő illetéktelenül tartózkodott a részükre fenntartott helyiségben, a kórház területén pedig egyébként is tilos a dohányzás. Mivel ennek a nő nem tett eleget, ezért őt végül kivezették az utcára. 

A zavartan viselkedő vádlott ezt követően még több alkalommal megkísérelt visszatérni a kórház területére, amit a rendészek úgy akadályoztak meg, hogy a nő útját folyamatosan elállták. Ennek során azonban a vádlott az egyik rendészt előbb meglökte, majd meg is karmolta, melynek következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. 

A Kaposvári Járásbíróság a 2022. november 7-én megtartott tárgyaláson a váddal egyezően mondta ki bűnösnek a büntetett előéletű vádlottat, és vele szemben halmazati büntetésül 90 nap elzárást szabott ki. 

A bántalmazást a kórház biztonsági kamerája rögzítette, a felvétel ide kattintva érhető el.

Címkék: verekedés, ügyészség, kórház, kék hírek