A Fonyódi Járási Ügyészség kisebb értékre üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal négy férfival szemben, akik rövid idő alatt négy betöréses lopást követtek el Balatonlelle környékén.

A bűncselekmények elkövetésében a 23 éves fiatal férfi játszotta a vezető szerepet, aki 2022 februárjában rávette apját, testvérét és az egyik barátját arra, hogy törjenek be közösen a korábbi munkaadójának balatonlellei telephelyére, ahová a vádlottak a lemezépület oldalát felfeszítve jutottak be, majd onnan szerszámokat vittek el.

A négyes ezután 2022 márciusában egy állattartó telepre tört be, ahol akkumulátort, értékes ipari hosszabbítókat és alumínium felniket zsákmányoltak közel 300 ezer forint értékben. Az apa a fiaival 2022 májusában újabb lopást követett el, ekkor az idősebb fiú másik munkaadóját károsították meg oly módon, hogy a sértett erdészeti munkagépéből kiszerelték a nagy értékű akkumulátorokat.

A 23 éves fiú az elfogása előtt önállóan is elkövetett egy vagyon elleni bűncselekményt, ekkor az egyik ismerőse házából vett magához készpénzt. Az egyre gátlástalanabb bandából a fonyódi rendőrök 2022 májusában az apát és két fiát vették őrizetbe, majd az ügyészség indítványára a bíróság a letartóztatásukat is elrendelte.     

Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a – jelenleg bűnügyi felügyelet alatt álló - két testvérrel szemben börtön, míg a többszörös visszaesőnek minősülő apával szemben fegyház fokozatú szabadságvesztés kiszabására tett indítványt, illetőleg a bűncselekményekben bűnsegédként közreműködő társukkal szemben közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta. 

(A fényképeket a nyomozó hatóság a helyszíni szemlék során készítette.)

Címkék: erdészet, állattartó, akkumulátor, telephely, banda, készpénz, tolvaj, betör, lop, kék hírek