A megalapozott gyanú szerint  szeptember 24-én, 22 óra után, Balatonszemesen a rendőrök ellenőriztek  autóval közlekedő férfit. Az intézkedés során a férfi többszöri felszólításra sem volt hajlandó igazolni magát, aktív, erőszakos magatartással ellenállt a vele szemben alkalmazni kívánt ruházatátvizsgálásnak, valamint az ezt követő testi kényszernek és bilincselésnek.

A férfi a mellkasához szorította a kezeit, azt nem engedte a bilincseléshez hátra helyzetbe húzni, folyamatosan rángatta a karjait megragadó rendőröket, erőszakkal megpróbálta magát kiszabadítani a fogásukból, majd könyökével a rendőr feje irányába ütött, továbbá megpróbálta őt lefejelni, miközben trágár szavakkal szidalmazta a rendőröket.

A férfi két nappal később egy internetes oldalra feltöltötte a rendőri intézkedésről a testkamerájával rögzített videofelvételt, amelyhez olyan bejegyzést tett közzé, amelyben a rendőröket név szerint megnevezve becsmérelte.

A gépjármű női utasa a kényszerintézkedés végrehajtását erőszakkal akadályozta, lökdöste és többször megrángatta a rendőrnő karját és a haját is megtépte, miközben trágárkodva szidta a hivatalos személyeket.

A nyomozó ügyészség kihallgatta a helyszínen tartózkodó valamennyi tanút, lefoglalta és kielemezte a cselekményt rögzítő felvételeket, majd intézkedett az elkövetők előállítása iránt. Az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki mindkét személyt és elrendelte őrizetüket.

A büntetlen előéletű gyanúsítottak nem ismerték el a bűncselekmények elkövetését és panasszal éltek az őrizetbe vétel ellen. A nyomozó ügyészség indítványozta a gyanúsítottak letartóztatását, a kényszerintézkedés elrendeléséről pénteken döntött a Kaposvári Járásbíróság.

Az elkövetés helyszínén működő biztonsági kamera által rögzített felvétel is visszanézhető már.

Címkék: igazoltatás, ügyészség, rendőrség, kék hírek