A Somogy Megyei Főügyészség előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a hetvenes évei közepén járó dél-somogyi férfival szemben, aki féltékenységében brutális kegyetlenséggel oltotta ki felesége életét.

A vádlott több mint 50 éven keresztül élt házastársi kapcsolatban a nála alig fiatalabb feleségével, azonban házasságuk a vádlott italozása, féltékenykedése miatt megromlott, ezért a sértett 2021 szeptemberében a közös otthonukból egy közeli házba költözött.

A vádlott azonban ezt nem tudta elfogadni, és 2021 szeptemberétől kezdődően több alkalommal is életveszélyesen megfenyegette feleségét. Az egyre agresszívabb férfi végül a fenyegetéseket 2021 novemberében beváltotta: a vádlott a kérdéses napon a délutáni óráktól kezdődően italozott, majd az éjszakai órákban elhatározta, hogy megöli a sértettet, ezért a lakásán magához vett egy fejszét és egy 15 cm pengehosszúságú kést, majd azzal a sértetthez indult. 

A vádlott mielőtt bekopogott volna, a bejárati ajtó melletti farakásból még magához vett egy fadarabot is, majd miután a sértett ajtót nyitott, azzal sújtott le először az idős asszonyra. A vádlott a bántalmazás következtében földre került sértettet ezután a fején, a nyakán, illetőleg a felső végtagjain többször megszúrta, majd a fejsze élével, illetve fokával is több alkalommal fejbe ütötte.

kép1.jpg

A vádlott a számos szúrt, metszett, illetve vágott sérülést okozó bántalmazást egy idő után magától abbahagyta, majd hazament. A sértett ezután még saját erejéből segítséget tudott hívni, majd a kiérkező mentők meg is kezdték az ellátását, azonban az idős asszony végül a mentőautóban – a vérzéses és traumás sokk következtében fellépő keringési elégtelenség miatt – még a helyszínen életét veszítette.

Az ügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában az eset óta letartóztatásban lévő vádlottal szemben végrehajtandó fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

(Az elkövetéshez használt fejszéről a fényképet a nyomozó hatóság a helyszíni szemle során készítette.)

Címkék: brutális, emberölés, feleség, gyilkos, kék hírek