Az ügy adatai alapján az akkor még ismeretlen tettesek 2020 nyarától kezdődően jól csengő - „alig használt, még garanciás, kihasználatlanság miatt eladó” - jelzőkkel kecsegtető trambulinokat és videoójáték-konzolokat kínáltak eladásra egy apróhirdetési portálon, lényegesen a piac diktálta ár alatt - tájékoztatott minket a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

A gyanútlan vásárlók a vételárat a csalók meggyőző instrukcióit követve előre elutalták, de ezt követően a terméket soha nem kapták meg, a pénzüket nem tudták visszaszerezni, a hirdető pedig elérhetetlenné vált számukra.

A nyomozás során egy gelénesi pár, egy 24 éves férfi és egy 22 éves nő került a kaposvári rendőrök látókörébe. A megalapozott gyanú szerint az élettársak a bűncselekmények elkövetésében előre megállapodtak. Összesen 91 vásárlót ejtettek tévedésbe, és több mint 1.6 millió forint kárt okoztak nekik.

A vizsgálók az üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás vétség miatt folytatott nyomozás alatt a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az eljárás során keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Kaposvári Járási Ügyészségnek.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy az internet előnyei mellett sok veszélyt is rejt. Alkalmas arra is, hogy a csalók tévedésbe ejtsék az apróhirdetési oldalakat böngésző internetezőket.

A visszaélések elkerülése érdekében a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakat javasolja:

  • Amennyiben magánszemélytől kívánnak vásárolni, kérjenek bővebb tájékoztatást a termékről, az átvétel, a postázás, valamint a biztonságos fizetés lehetőségeiről! 
  • Minden esetben kérjenek olyan képeket, amelyeket az eladó készített! 
  • Kérjék el az eladó adatait, majd vegyék fel vele a kapcsolatot és hívják fel telefonon is! 
  • Vessék fel a személyes átvétel lehetőségét is! Amennyiben az eladó ezt elutasítja, úgy a személy hitelessége megkérdőjelezhető!
  • Idegen személyeknek soha ne utaljanak, vagy küldjenek előre pénzt! Használják az utánvétes postázást!
  • Az adásvételről folytatott beszélgetéseket, a telefonszámokat, email címeket, internetes adatokat mindig mentsék le, őrizzék meg!

Címkék: csalók, rendőrség, somogy, kék hírek