A Kaposvári Járási Ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt egyezségkötés alapján emelt vádat azzal a negyvenes éveiben járó budapesti férfival és somogyi társával szemben, akik színleg létrehozott üzemek után igényeltek jelentős összegű pályázati pénzeket Somogyban.

A vádlottak szociális szövetkezetek vezetőiként nyújtottak be pályázatokat egy brikettáló, illetve egy zöldségfeldolgozó üzem létrehozására. A pályázat feltétele volt az is, hogy a vádlottak által irányított szövetkezeteknek az üzemek létrehozása után huzamosabb ideig meghatározott foglalkoztatotti létszámot kell fenntartaniuk.

A vádlottak azért, hogy az utófinanszírozott pályázatok támogatási összegét megszerezzék színleg működtetni kezdték a szövetkezeteket, ezért „papíron” munkavállalókat alkalmaztak, ugyanakkor az üzem kialakítása érdekében tényleges lépéseket nem tettek, így a működési engedélyeket nem szerezték be, a telephelyen víz nem volt, illetve az áramhálózat bővítésére is késedelmesen került sor. A vádlottak emellett igyekeztek a tárgyi eszköz beszerzéseiket is úgy feltüntetni, hogy azok megfeleljenek a kiírási feltételeknek, ezért valótlan tartalmú árajánlatokat szereztek be.

A vádlottak ilyen módon több mint 60 millió forint összegű pályázati forráshoz jutottak hozzá, mielőtt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói felderítették volna az esetet.

A nyomozás során a Kaposvári Járási Ügyészség ügyészei – élve a Büntetőeljárási törvény adta lehetőséggel – egyezséget kötöttek a vádlottakkal, akik a kedvezőbb büntetés érdekében beismerték az általuk elkövetett bűncselekményeket, és teljes egészében megtérítették az állami költségvetésnek okozott jelentős összegű kárt.  

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában indítványt tett a vádlottakkal kötött egyezség jóváhagyására, mely alapján a két férfival szemben a bíróság felfüggesztett börtönbüntetést szabhat ki.   

(A felhasznált fényképet a nyomozó hatóság a helyszíni szemle során készítette az üzemekről.)

Címkék: pályázat, csal, millió, pénz, kék hírek