A Kaposvári Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat azzal a negyvenes éveiben járó kaposvári férfival és nagykorú fiával szemben, akik boxerrel támadták rá a velük haragos viszonyban lévő család tagjaira.
 
A fiatalabb vádlott a testvére társaságában egy kaposvári telephelyen várakozott, ahol felfigyeltek annak a családnak több tagjára, akiknek a rokonával kiskorú húguk szerelmi kapcsolatot létesített, és a szülők engedélye nélkül ismeretlen helyre távozott. A testvérpár és másik család között ekkor szóváltás alakult ki, mert utóbbiak nem voltak hajlandók elárulni húguk hollétét, azonban a hangoskodás a rendőrök értesítése miatt ekkor még tettlegesség nélkül ért véget.

A fiatalabb vádlott azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és helyszínre már az apjával tért vissza. A két vádlott ezután a kerítésen keresztül bemászott a telephelyre, ahol a kezükre húzott boxerekkel rátámadtak a másik család két tagjára, akiknek könnyű sérüléseket okoztak. A rendbontás végül azzal fejeződött be, hogy a telephelyen tartózkodó személyek megfékezték az apa-fia páros dühöngését.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a büntetett előéletű apával szemben végrehajtandó, míg a fiával szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

(A fotót a nyomozó hatóság készítette a helyszíni szemle során.)

Címkék: boxer, megver, vita, család, kék hírek