A Kaposvári Járási Ügyészség jogtalan elsajátítás vétsége miatt emelt vádat azzal a harmincas éveiben járó férfival szemben, aki felélte azt a több millió forintot, ami tévesen került a bankszámlájára. 

A vád szerint a vádlott cégvezetőként 2018-ban együttműködési megállapodást kötött az egyik hazai sörgyárral sörtermékek forgalmazására.

A megállapodást 2020-ban közös megállapodással megszüntették, amelyből a vádlott cégének keletkezett fizetési kötelezettsége a sörgyár sértett felé, ezért a férfi ki is állította közel 6,2 millió forintról szóló - a visszafizetést tartalmazó - számlát a gyárnak.

A sértett gazdasági társaságnál viszont ahelyett, hogy a járandóságot jóváírták volna, a számlán lévő összeget tévedésből átutalták a vádlottnak.

A férfi tisztában volt azzal, hogy a sértettől érkezett összeget nem neki szánták, hiszen az ő cégének kellett fizetnie, ennek ellenére majd hat millió forintot pár hónap alatt készpénzben felvett a számláról és saját céljaira fordította.

Az elkövetési érték végül úgy térült meg, hogy a vádlott édesanyja bankszámlájáról 2022 februárjában átutalta az általa eltulajdonított pénzt.

Az ügyészség a terhelttel szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a Kaposvári Járásbíróságon.

Címkék: tévedés, utal, számla, millió, pénz, kék hírek