A Kaposvári Járási Ügyészség jelentős kárt okozó, folytatólagosan elkövetett rongálás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a hét - köztük öt fiatalkorú - elkövetővel szemben, akik törtek-zúztak egy használaton kívüli telephelyen.

A fiatalkorú vádlottak 2021 májusában egy Kaposvár külvárosában található telephelyen több raktárépületbe is betörtek, majd az ott talált szerszámnyelekkel és kövekkel ekkor húsz ablakot törtek be. Az elkövetők azonban rövid időn belül - esetenként más fiatalkorú, illetve két idősebb társukkal - többször is visszatértek, és további nyílászárókat rongáltak meg, bútorokat törtek össze, de még a poroltók tartalmát is kifújták.

A vádlottak összesen négy alkalommal jártak a telephelyen, ezen alkalmak során pedig mindent egybevéve 6.356.136,- Ft kárt okoztak a sértettnek. A biztonsági kamerák felvételei alapján azonban a kaposvári nyomozók rövid időn belül azonosítottak és elfogtak valamennyi elkövetőt, akik beismerték a bűncselekmény elkövetését.

A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a vádlottakkal szemben - egy kivételt leszámítva - felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabására tett indítványt.

(A rongálásról készült fényképeket a sértett képviselője készítette a helyszínen.)

Címkék: vandál, raktár, tör, telep, kár, rongál, kék hírek