A rendőrség tájékoztatása szerint egy 25 éves kaposvári lakos a napokban otthonában tartózkodott élettársával és a 6 és fél hónapos kisbabájukkal. Miközben az anya magukra hagyta őket, hogy tápszert készítsen, a gyermek sírására annyira felidegesedett a pihenni vágyó férfi, hogy ököllel többször is megütötte a csecsemőt.

Az időközben visszaérkező anya a bántalmazást maga is látta, de a gyermeket ennek ellenére is csak napokkal később vitte orvoshoz. A vizsgálat során kiderült, hogy a babának súlyos sérülései vannak, eltörött a koponyacsontja.

A nyomozás során a kaposvári rendőrök megállapították, hogy nem ez volt az első ilyen bántalmazás. Három hónappal korábban egyszer már megütötte az apa a gyermeket, de a 25 éves nő ekkor - a csecsemő látható sérülése ellenére - sem fordult orvoshoz.

A rendőrök november 18-án kiskorú veszélyeztetése bűntett megalapozott gyanúja miatt mindkét szülőt kihallgatták. Az apát továbbá súlyos testi sértés bűntett elkövetésével is gyanúsítják. B. Tibort őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. P. Klaudiával szemben szabadlábon hagyása mellett folyik a büntetőeljárás.

Címkék: gyermekbántalmazás, rendőrség, kaposvár, kék hírek