A Kaposvári Járási Ügyészség kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt gyorsított eljárásban emelt vádat azzal a 64 éves pécsi férfival szemben, aki alkalmi módon lopott el jelentősebb készpénzt az egyik fürdő területéről.

A büntetett előéletű vádlott 2021 júliusában egy Kaposvár környéki gyógyfürdőben tartózkodott, amikor a nap folyamán felfigyelt a fürdő területén lévő apartmanra. A vádlott a délutáni órákban elhatározta, hogy onnan értékeket fog eltulajdonítani, ezért besurrant a nyitott állapotban lévő épületbe, majd miután köszönésére senki nem felelt, az egyik szobában kutatni kezdett.

A férfi végül megtalálta a sértett pénztárcáját, melyből 500 ezer forint készpénzt lopott el, majd elhagyta a fürdő területét. A vádlottnak viszont nem volt tudomása arról, hogy fürdő területén biztonsági kamera rendszer működik, melynek segítségével a kaposvári rendőrök rövid időn belül azonosították. A rendőri intézkedés eredményes volt, mivel a vádlott lakóhelyén tartott kutatás során az ellopott pénz előkerült, így a sértett kára megtérült.

A Kaposvári Járásbíróság a bírósági elé állítás keretében megtartott tárgyalás során az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek a visszaeső bűnelkövetőnek minősülő férfit, akivel szemben 1 év fogház fokozatú szabadságvesztést és 1 év közügyektől eltiltást szabott ki. Az ügyészség az ítélet ellen a hosszabb tartamú és súlyosabb végrehajtási fokozatú szabadságvesztés miatt jelentett be fellebbezést.

(A fotót a biztonsági kamera rögzítette.)

Címkék: térfigyelő, tolvaj, visszaeső, kamera, fürdő, kék hírek