A Siófoki Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a 21 éves férfival szemben, aki saját apját ütötte meg azért, hogy pénzt szerezzen.
A vádiratban foglaltak szerint a vádlott, miután 2020 nyarán ideiglenesen elbocsátották a javítóintézetből - amit egyebek mellett fiatalkorúként elkövetett rablás miatt alkalmazott vele szemben a bíróság - siófoki otthonába tért vissza.
Ugyanide költözött 2021 tavaszán a sértett is, akitől fia naponta kért pénzt mindennapi szükségleteinek fedezésére, azonban a sértett egy hónap után megelégelte a vádlott rendszeres követelőzését és amikor a vádlott 50 ezer forintot kért tőle, közölte, hogy nem ad többet, már eleget kapott.
A vádlott az elutasítástól indulatos lett és a pénz megszerzése érdekében ököllel állon verte apját. A sértett a további bántalmazástól tartva átadta a követelt összeget.
Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában a letartóztatásban lévő vádlottal szemben előkészítő ülésen történő beismerés esetén 5 év börtönbüntetést és 5 év közügyektől eltiltást indítványozott.
(A felhasznált kép a nyomozó hatóság szemléjén készült.)
Címkék: fia, javítóintézet, apa, rabol, megver, rablás, kék hírek