A Kaposvári Törvényszék a 34 éves férfit felmentette az ellene előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vád alól, és az ügyészi indítványnak megfelelően kényszergyógykezelését rendelte el.

Amint arról korábban beszámoltunk: a vádlott 2020. március 20-án azzal a szándékkal kereste fel 90 éves nagymamáját annak házában, hogy tőle pénzt szerezzen. Ennek érdekében magával vitt 2 konyhakést és 2 kalapácsot is. A vádlott a sértettől pénzt kért, majd mivel az a kérését megtagadta, őt a földre lökte, fejét a padlóba verte, és az egyik magával hozott késsel több alkalommal nyakán, illetve felső testén megszúrta, ezt követően az egyik kalapáccsal legalább 15 alkalommal a sértettet fejbe verte.

A sértett a bántalmazás következtében a helyszínen elhunyt. A vádlott ezt követően telefonon értesítette hozzátartozóit és őket a helyszínen meg is várta.

Tekintettel arra, hogy a vádlott tudathasadásos elmezavarban szenved, és tartani kell attól, hogy gyógykezelés hiányában hasonló, erőszakos bűncselekményt követne el a jövőben, a bíróság a kényszergyógykezelését rendelte el. Az ítélet a kihirdetéskor jogerőre emelkedett.

Címkék: nagyszülő, Edde, unoka, emberölés, pénz, gyilkos, kék hírek