A Somogy Megyei Főügyészség által elkészített vádirat lényege szerint a most 32 éves izraeli állampolgárságú, de palesztin származású férfi 2018-ban féltékenységből megölte barátnője édesanyját, majd barátnőjével is végzett. Hogy a bűncselekményt leplezze, felgyújtotta a sértettek által bérelt lakást, amivel komoly veszélyt is okozott a társasházban.
A gyilkos ezt követően Izraelbe utazott, ahol idén februárban fogták el. Kiadatása folyamatban van, így a tárgyalást távollétében kezdte meg a bíróság - tudtuk meg Dr. Matusik Gertrúd, törvényszéki bírótól, a Kaposvári Törvényszék sajtószóvivőjétől: "A mai és a holnapi tárgyaláson a törvényszék tanúkihallgatásokat foganatosít, egyelőre a vádlott távollétében. Őt ugyanis Izraelben nemzetközi elfogatóparancs alapján letartóztatták, de a kiadatásáról még nem döntöttek. A következő tárgyalás az ügyben ősszel várható."
Címkék: közveszély, gyújtogat, emberölés, féltékeny, gyilkos, kék hírek