A Siófoki Járási Ügyészség csoportosan és nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki biztonsági őrként bántalmazott egy vendéget a nyári idegenforgalmi szezonban Siófokon.

A 31 éves férfi és öt - a nyomozás során ismeretlenül maradt, szintén biztonsági őrként dolgozó - munkatársa 2020 augusztusában az egyik siófoki szórakozóhelyen körülvették a sértettet, akiről tévesen azt feltételezték, hogy korábban kábítószert kevert egy nőnek az italába. Mivel a sértett tagadta, hogy köze lenne a történtekhez, őt a vádlott először a nyakánál fogva a hónalja alá szorította és az oldalán megütötte, majd a földre vitte, és társaival együtt test szerte, így a fején, a vállán és a hátán legalább tíz alkalommal megrúgta.

A bántalmazás során a sértett rövid időre az eszméletét is elveszítette, őt végül a vádlott és társai vitték ki a szórakozóhelyről, majd a helyszínre érkező járőrök a kórházba kísérték, a vádlottat pedig a Siófoki Rendőrkapitányságra előállították.

A tettlegesség következtében a sértett ténylegesen nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban a bántalmazás módjára és erejére tekintettel fennállt a súlyosabb sérülések bekövetkezésének lehetősége.

Az ügyészség a Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában - büntetővégzés meghozatalára irányuló kezdeményezéssel - felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.

(Borítóképünk illusztráció)

Címkék: megver, biztonsági őr, szórakozóhely, kék hírek