A nagyatádi körzeti megbízottak 2020. december 24-én 21 órakor Barcson vontak intézkedés alá egy személygépkocsival közlekedő járművezetőt, akinél az alkoholszonda pozitív eredményt jelzett. A rendőrök az intézkedés során megállapították, hogy a sofőr vezetői engedéllyel sem rendelkezik, ezért elfogták és előállították a Marcali Rendőrkapitányságra. Az egyenruhások a 24 éves helyi lakossal szemben az engedély nélkül vezetés miatt szabálysértési eljárást, az ittas járművezetés miatt pedig büntetőeljárást indítottak.

A balatonlellei körzeti megbízottak 2020. december 25-én 16 óra körül igazoltattak egy sofőrt, aki Látrányon anyagi káros közúti közlekedési balesetet okozott. A férfival szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. Az egyenruhások a sofőrt elfogták és előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra, a vezetői engedélyét bevonni nem tudták, mivel a helyi lakos nem rendelkezett vele. A 47 éves járművezetővel szemben járművezetés ittas állapotban vétség gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

Ugyanezen a napon délután a zákányi körzeti megbízottak is intézkedés alá vontak egy sofőrt Gyékényesen, aki egy motorkerékpárral közlekedett. A rendőrök vele kapcsolatban is megállapították, hogy ittasan vezette a járművet, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Az egyenruhások a 40 éves gyékényesi lakost mintavételre előállítottkm majd vele szemben az engedély nélkül vezetés miatt szabálysértési eljárást, az ittas járművezetés miatt pedig büntetőeljárást indítottak.

Szintén 2020. december 25-én hajnali 2 órakor a körzeti megbízottak Siófokon igazoltattak egy 19 éves helyi lakost, aki egy személygépkocsival közlekedett. Az intézkedés során alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket jelzett, valamint az is kiderült, hogy a sofőr nem rendelkezik vezetői engedéllyel, az általa vezetett járműre pedig nincs érvényes biztosítás. Az egyenruhások őt is előállíttoták, majd ellene az engedély nélkül vezetés miatt, valamint több közlekedésrendészeti szabályszegés miatt szabálysértési eljárást, az ittas járművezetés miatt pedig vele szemben is büntetőeljárást indítottak.

Címkék: szonba, ittas, sofőr, baleset, kék hírek