2021.12.01 - Szerda
Elza
5ºC / 11ºC
Közepesen felhős

Autókat törtek fel a fiatalok 2020. Október 01. - Csütörtök 11:05 | Címkék: Autó, feltör, kék hirek, kamera, tolvaj, fiatal, lop

Egyik akciójukat azonban egy kamera is rögzítette.

A Kaposvári Járási Ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat két kaposvári fiatallal szemben, akik három gépkocsi ablakát törték be és lopták el az utastérben hagyott értékeket.

A vádirat szerint a 15 és 20 éves elkövetők 2020 márciusának végén és áprilisának elején Kaposváron, az utcán leállított olyan gépkocsikat kerestek, amelyek ablakainak betörésével az autókban lévő értékes tárgyakat tulajdoníthatnak el. A fiatalkorú vádlottal szemben egyébként az elkövetés idején bírósági szakban lopások miatt büntető eljárás volt folyamatban, ahol próbára bocsátották.

A vádlottak mindhárom esetben ugyanazzal a módszerrel követték el a bűncselekményeket, egy közelben talált kővel bedobták a kocsik ablakait, majd a megszerzett értékekkel a helyszínekről futva elmenekültek. Az autók utasteréből a fiatal fiúk egyebek mellett laptopot, arany ékszereket és szeszes italt vittek el megközelítőleg 140.000 forint összegben.

A kaposvári rendőrök a harmadik gépkocsifeltörést – amit jó minőségű kamerafelvétel is rögzített - követően azonosították az elkövetőket és hallgatták ki őket gyanúsítottként.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában mindkét vádlottal szemben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés büntetést indítványozott.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás