A Kaposvári Járási Ügyészség hamis vád bűntette miatt emelt vádat egy 60 éves férfival szemben, aki annak ellenére vádolta hamisan volt munkaadóját, hogy korábban ugyanilyen cselekmény miatt már elítélték.

A vádlott 2019 novemberében Siófokon munkára jelentkezett volt főnökénél, aki nem volt hajlandó ismételten alkalmazni a férfit, mivel italozó életmódja miatt korábban is problémák voltak vele. A férfi a döntésén annak ellenére sem változtatott, hogy a vádlott feljelentéssel kezdte fenyegetni.

A vádlott miután eredménytelenül próbálta meg visszaszerezni a munkáját, nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott el, majd ittasan, bosszúból bejelentést tett a 112-es segélyhívószámon arról, hogy volt főnöke olyan súlyosan bántalmazta, hogy nem lát az egyik szemére. Az elsődleges, helyszíni rendőri intézkedés során azonban egyértelműen bebizonyosodott, hogy a bejelentés valótlan volt.

A vádlott nem először tett valótlan bejelentést, mivel korábban azzal vádolt meg hamisan egy a lakóhelyén élő másik férfit, hogy súlyosan bántalmazta, mely miatt a Tamási Járásbíróság 2018-ban 1 évi - végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte.

Az ügyészség a bűncselekmény elkövetését később beismerő férfival szemben elzárás kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság annak tartamát a vádlott előkészítő ülésen történő beismerése esetén 45 napban határozza meg.

OLTASSA BE MAGÁT ÖN IS!

Címkék: hamis, vád, ügyészség, kék hírek