A Siófoki Járási Ügyészség minősített súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt gyorsított eljárásban emelt vádat azzal a 28 éves vecsési férfival szemben, aki a mozgáskorlátozottak számára kijelölt parkolóhely miatt kialakult vita során arcon ütött egy mozgássérült idős férfit.
A vádlott 2020 januárjában Szántódon, az egyik áruháznál parkolt a mozgáskorlátozottak számára kijelölt parkolóhelyen, amikor ott megjelent a 69 éves mozgássérült sértett, aki előbb felelősségre vonta a vádlottat, hogy miért nem teszi ki a parkolóhely használatára jogosító rokkant kártyáját, majd mobiltelefonjával fényképet készített a szabálytalanul parkoló gépkocsiról.
A vádlott a történtektől indulatba jött és az áruházba igyekvő sértett után ment, akit trágár szavakkal szidalmazni kezdett, majd egy alkalommal közepes erővel arcon ütött. Az ütéstől a sértett elveszítette az egyensúlyát és a bolt bejáratánál a földre zuhant, mire a vádlott sietősen távozott a helyszínről.
A bántalmazás következtében a sértettnek ugyan könnyű sérülései keletkeztek, azonban fennállt veszélye a súlyosabb sérülés bekövetkezésének is.
A Siófoki Járásbíróság a 2020. február 6. napján megtartott tárgyaláson az ügyészi indítvánnyal egyezően állapította meg a férfi bűnösségét, akit 1 év börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélt, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette.
Címkék: rokkantparkoló, leüt, mozgáskorlátozott, börtön, kék hírek