A Siófoki Járási Ügyészség kitartottság bűntette miatt emelt vádat azzal a 40 éves enyingi férfival és 39 éves élettársával szemben, aki egy prostituáltként dolgozó nő keresményéből tartották el családjukat.
A többszörösen büntetett előéletű férfi és élettársa 2019 nyarán szereztek tudomást arról, hogy a nő egyik rokona prostituáltként tevékenykedik. Mivel a párnak nem volt érdemi igazolható jövedelme, ezért eldöntötték, hogy behálózzák a lányt és elveszik az így szerzett keresményét.
Ennek érdekében a két vádlott napi többszöri, intenzív telefonos kommunikációval ellenőrzés alatt tartották a lányt, aki ettől úgy érezte, hogy beszámolási kötelezettsége van a férfi felé és keresményét is meg kell osztania a páros tagjaival. A vádlottak két hónap alatt több mint 700 ezer forintot vettek át a lány prostitúciós tevékenységgel szerzett pénzéből, melyet feléltek.
A vádlottak cselekményére azonban 2019 augusztusában fény derült, őket a rendőrök elfogták, majd a férfit az ügyészség indítványára a bíróság le is tartóztatta.
Az ügyészség az azóta is letartóztatásban lévő többszörös visszaesőnek minősülő férfival szemben fegyházban végrehajtandó börtönbüntetés, míg élettársával szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A férfival szemben az ügyészség arra tett indítványt, hogy amennyiben az előkészítő ülésen a bűnösségét beismeri, a bíróság 3 év 6 hónapban állapítsa meg a szabadságvesztés tartamát.
Címkék: kitart, büntetett előélet, prostituált, börtön, kék hírek