Kaposvár külterületén 2019. január 3-án az esti órákban ismeretlen elkövető három, hajléktalanok által fadarabokból és nejlonból összerakott építményt gyújtott fel. A tűz közvetlen közelében élők észlelték a lángokat, felébresztették az egyik építményben alvó nőt és férfit, majd eloltották a tüzet.
A rendőrök a tanúkutatás és a helyszíni szemle során beszerzett információk alapján feltételezett elkövetőként azonosították a szintén lakcím nélküli B. Lajost, akit az elkövetéstől számított négy órán belül a helyszín közelében elfogtak, majd előállítottak a Kaposvári Rendőrkapitányságra.
Tekintettel arra, hogy fennállt a lehetősége annak, hogy az álmukból felkeltett sértettek életüket vesztik a lángokban, a nyomozók a feltételezett elkövetőt - őrizetbe vétele mellett - több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
A gyanúsított vallomásában elismerte a bűncselekmény elkövetését, tettét részben ittasságával, részben azzal magyarázta, hogy mindenkiből elege volt. A nyomozás során beszerzett adatok alapján a vizsgálók a 37 éves férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett kísérletével is meggyanúsították.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte az illetékes ügyészség részére.
Címkék: nyomozás, hajléktalan, tűz, kék hírek