A Somogy Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a 33 éves kaposvári férfival szemben, aki életveszélyes sérülést okozva bántalmazta feleségét, majd azt kérte tőle, hogy vonja vissza az ellene tett feljelentést.

A vádlott házassága kicsapongó életvitele miatt 2017 novemberére megromlott, a felesége el is költözött a közös otthonukból. A vádlott azonban nem nyugodott bele a szakításba, és folyamatosan kérlelte a sértettet, hogy kezdjék újra a kapcsolatukat.

A sértett végül 2017 karácsonyán elment a vádlotthoz, hogy megbeszéljék a közös dolgaikat. A vádlott indulatba jött, és brutálisan, bántalmazta a sértettet, akinek előbb a késével levágta a derékig érő haját, és egy léccel többször hátba ütötte, majd miután a sértett a földre került, 4-5 alkalommal a hasába és a gyomrába térdelt, többször fejbe rúgta, testszerte megtaposta.

A közel másfél órás bántalmazásnak végül az vetett véget, hogy a vádlott az elfogyasztott nagy mennyiségű nyugtatótól elaludt. A sértett ezután a korházba ment, ahol kiderült, hogy – egyebek mellett - olyan súlyos májsérülést szenvedett, ami orvosi ellátás hiányában akár a halálához is vezethetett volna.

A vádlott ezt követően előzetes letartóztatásba került, melynek során az ügyészség megtiltotta, hogy kapcsolatba lépjen a sértettel. A vádlott azonban a BV intézetben egy jogosulatlanul bevitt SIM kártya használatával mobiltelefonról többször felhívta a sértettet, hogy a feljelentését vonja vissza, és azt vallja, hogy másvalaki bántalmazta. Erre azonban a sértett nem volt hajlandó, így a vádlottnak hamis tanúzásra felhívás miatt is felelnie kell.

Az ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő, a korábban elkövetett erőszakos bűncselekmények miatt különös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Címkék: feleség, verekedés, életveszély, kaposvár, kék hírek