Molnár Gábor, aki idén a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottságot is irányítja, a BKKB szerdai siófoki szezonnyitó értekezlete utáni sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az üdülőrégió megfelelő segítséget kap a készenléti rendőrségtől, és a megyei rendőr-főkapitányságok is az aktuális helyzetnek megfelelően csoportosítják át erőiket.

Úgy fogalmazott: "a feladat nagy, de felkészültünk, és mind az anyagi, mind a technikai, mind a személyi feltételek adottak ahhoz, hogy ha lehet, még a tavalyinál is jobb közbiztonságot teremtsünk a Balatonnál."

Lakatos Tibor, az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatósága közrendvédelmi főosztályának vezetője azt mondta: a turisták úti céljuk megválasztásánál nagyon figyelnek a közbiztonságra. Magyarország és a Balaton is kiemelkedően teljesít ebből a szempontból.

H. Szabó Sándor felvétele
H. Szabó Sándor felvétele

A készenléti rendőrség, az országos főkapitányság és a megyei rendőrkaptányságok is támogatást nyújtanak a szükséges rendőri létszám és a technikai eszközök biztosításához a Balatonnál, például a légi-rendészeti parancsnokság helikoptereinek működtetésével a térségben. A készenléti rendőrség lovas és kerékpáros rendőröket ad, és az érintett megyei főkapitányságok kerékpáros rendőrei is ellátnak majd szolgálatot.

Megszervezik továbbá az üdülőrégióban az éjszakai, illetve hajnali vonatok rendőri kíséretét.

Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője a vízbe fulladás veszélyére hívta fel a figyelmet. Elmondta: aki a Balatonnál a partról bármilyen balesetet lát, hívja a 1817-es ingyenes segélyhívó számot.

A balatoni vízrendészet 27 hajóval ügyel a biztonságra, és segít a bajbajutottakon a Balaton 600 négyzetkilométerén.

Címkék: közbiztonság, rendőr, Balaton, kék hírek