Az ügy adatai szerint 2017. június 19-én a délelőtti órákban Balatonkeresztúron, a Déryné utcában egy tehergépjármű vezetője elütött egy gyalogosan közlekedő személyt. A 81 éves asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.


Fotók: SMRFKFotók: SMRFKFotók: SMRFKFotók: SMRFKFotók: SMRFKFotók: SMRFK
Fotók: SMRFK
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

A büntetőeljárás keretében a balesetvizsgálók - szakértők bevonásával - megállapították, hogy az 58 éves sofőr az elindulás előtt elmulasztotta a megfelelő körültekintést, ezért halálos közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek. 

Címkék: halálos, baleset, kék hírek, rendőrség