Az ügy adatai alapján 2017. július 29-én délelőtt az M7-es autópálya 164. kilométerszelvényében Nagykanizsa irányába közlekedett egy Volkswagen Passat típusú gépkocsi, amelynek vezetője nekiütközött a külső forgalmi sávban, forgalmi okból álló autónak.

Az ütközés következtében a vétlen jármű nekicsapódott az előtte szintén szabályosan várakozó gépkocsinak. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján a balesetben 1 személy súlyosan és 6 személy könnyebben sérült meg.



A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

A rendőrök a német állampolgárságú férfit - szabadlábon hagyása mellett - közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek.

Címkék: sérülés, balatonkeresztúr, német, baleset, kék hírek