A Somogy Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki ladi lakóházában agyonverte egy korábbi osztálytársát.

A vádlott többszörösen büntetett előéletű, több alkalommal ítélték már el személy elleni erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt is, aki agresszív és antiszociális személyiségjegyei miatt egy korábban ellene indított büntetőeljárás során még a tanácsvezető bíróra is rátámadt.

A bűncselekmény sértettje 2015. év karácsonyán Kaposvárra indult meglátogatni hozzátartozóit, amikor kerékpárja Ladon meghibásodott, amelyet egy ismerősénél hagyott. A sértett a karácsonyi ünnepeket követően, 2016. január 3. napján tért vissza Ladra a kerékpárjáért, ahol betért a helyi presszóba is és italozni kezdett. Itt a vádlottal – akivel egykor osztálytársak voltak - együtt folytatták az italozást, végül a presszó zárása után a vádlott házában kötöttek ki.

Itt az ittas vádlott egy jelentéktelen sértés miatt rátámadt az ismerősére, akit egy téglával előbb fejbe ütött, majd a földre került sértettet acélbetétes munkásbakancsával testszerte legkevesebb nyolc alkalommal megrúgott, illetve megtaposott. Miután a sértett nem mutatott életjeleket, a vádlott a holttestet benzinnel lelocsolta és meggyújtotta, azonban a sértett maradványai csak részlegesen égtek el, ezért azokat a lakóház melléképületében hantolta el.

A sértett eltűnése miatt a Szigetvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított közigazgatási eljárást, melyben az igen alapos és körültekintő vizsgálat alapján tettek jelzést a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon azzal, hogy a sértett bűncselekménynek válhatott áldozatává.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 2016. július 4. napján rendelt el nyomozást emberölés bűntette miatt, melynek során a több hónapnyi munka után végül siker koronázta a nyomozó hatóság erőfeszítéseit, és a sértett maradványait 2016. szeptember 7. napján megtalálták a vádlott lakóházának elhagyatott kamrájában, majd felkutatták a sértett által a halála idején magánál tartott holmijait is, melyet a vádlott az elkövetési hely közelében lévő lakatlan házak kútjaiba dobott.

Az ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő vádlottal szemben életfogytig tartó, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta.

Címkék: lad, gyilkosság, verekedés, kék hírek