Szigorúan tilos a Balaton jegére menni! Az eddigi enyhe idő miatt jég nem éri el a 12 centis vastagságot sem, ráadásul sok helyütt repedzett is.

A siófoki tűzoltók, a mentősök és a vízirendőrök egy csütörtöki gyakorlaton azt mutatták be, hogyan lehet segíteni azon, aki alatt beszakad a jég.

Íme néhány jótanács:

  • soha ne egyedül menjünk a jégre kikapcsolódni, legalább ketten, optimális esetben hárman! Így tudnak egymásra figyelni, illetve egymáson segíteni baj esetén.
  • TILOS a szabad vizek jegén tartózkodni éjszaka és korlátozott látási viszonyok között; a kikötők és veszteglőhelyek területén, valamint a folyóvizeken.
  • Ha ismeretlen a jégfelület vastagsága, akár kopogtatással vizsgáljuk meg!
    Kerüljük a repedéseket, töréseket!
  • Tartsunk meg a kellő távolságot egymás közt a jégen!
  • Recsegéssel „jelez” a jég, ezt mindig vegyük komolyan!
  • Ha megreped alattunk a jég, akkor feküdjünk hasra és lassú mozdulattal kússzunk a part felé!
  • A Balaton jegén sportolni csak akkor biztonságos, ha a jég megfelelő – legalább 10-12 centiméter - vastagságra hízott. A tó felszínét azonban jelenleg eltérő vastagságú jég borítja, ráadásul néhol üreges, ezért könnyebben törik.

Jégbeszakadás esetén először mindenképpen a tűzoltóságot értesítsük, mert ők rendelkeznek elsősorban a jégből mentéshez szükséges eszközökkel és megfelelően kiképzett szakemberekkel. (112-es segélyhívó)!

Címkék: gyakorlat, mentés, jég, balaton, kék hírek