Első információink mára letisztultak, így most már tudjuk, hogy símaszkot viselő, sötét ruhás ismeretlen lépett be szerdán délután három óra körül egy kaposvári élelmiszerüzletbe. A nála lévő sporttáskából egy mintegy 30 centiméter pengehosszúságú kést vett elő és azt az eladó felé tartva a vörösborok átadást követelte. A sértett a fenyegetés hatására összesen hét üveg bort adott a férfinak, aki azokat a táskájába pakolta és a boltból elmenekült, azonban az eladó a bűncselekmény elkövetőjében felismerte egy korábbi vásárlóját.

A helyszínre érkező körzeti megbízottak azonosították és 11 percen belül otthonában elfogták a 32 éves S. Kornélt, akit a rendőrkapitányságra előállítottak. A lakcímén megtartott házkutatás alkalmával a rendőrök megtalálták az eltulajdonított borokat, a bűncselekmény elkövetéséhez használt kést és a ruházatot.

A nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásának indítványozására.

Címkék: vörösbor, rabló, kés, kék hírek