A Taszári Rendőrőrs 2 rendbeli lopás bűntett, valamint 1 rendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy fiatalkorú fiú ellen.

Tájékoztatásuk szerint ismeretlen tettes 2015. július hónapban Sántos külterületén egy vadetetőnél kihelyezett vadkamerát tulajdonított el. Kaposhomokon, egy családi ház nyitott melléképületéből elektromos szerszámgépeket tartozékaival, valamint kéziszerszámokat lopott el ismeretlen tettes.

Ezt követően, 2016. február 29. és március 28. közötti időben szintén ismeretlen személy két kaposhomoki házba és melléképületeibe is bement jogtalanul, és azokból cipőket, hangfalakat, adaptert és irodaszereket tulajdonított el.

Az eljárás során a rendőrök azonosítottak egy 16 éves fiatalembert, aki a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. A fiút a nyomozók – szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki, aki részletes beismerő vallomást tett.

A Taszári Rendőrőrs az eljárást 2016. április 27-én befejezte, és a nyomozás iratait bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek.

Címkék: sántos, 16 éves, kaposhomok, betörés, tolvaj, kék hírek