A Somogy Megyei Főügyészség az elmúlt években többször is tájékoztatott olyan vádemelésről, amelyekre azért került sor, mert az elkövetők a velük szemben indított büntetőeljárás lefolytatását vagy a rendőri intézkedést
igyekeztek befolyásolni, megakadályozni. Ezen esetekben az elkövetők az
intézkedő rendőrökkel, vagy tanúként kihallgatandó személyekkel szemben
alkalmaztak erőszakot, fenyegetést, avagy valótlan személyi adatokkal próbálták meg magukat igazolni.

A közelmúltban két ügyben is hasonló cselekmények miatt emelt vádat a
Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség.


Kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérletével vádolja az ügyészség azt a férfit, aki 2015. október 14. napján, a vele szemben garázdaság bűntette miatt a Barcsi Rendőrkapitányságon indított büntetőeljárásban kihallgatott tanút - kezében egy bozótvágó kést tartva - megfenyegetett azért, hogy az a rá nézve terhelő vallomását változtassa meg.

Hamis vád bűntette miatt emeltek vádat azzal a nővel szemben, aki más
személyi adataival igazolta magát. A többszörös visszaeső vádlottat 2015. július 28. napján Siófokon rendőri intézkedés alá vonták azért, mert lopáson érték tetten. A vádlottnál azonban személyazonosításra alkalmas okmány nem volt, ezért magát valótlanul más létező személy személyi adataival igazolta annak érdekében, hogy a vele szemben folyamatban volt más büntetőeljárásban kibocsátott elfogadóparancs alapján ne fogják el.

Az ügyészség mindkét vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés és
közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta.

Címkék: vallomás, ügyészség, bozótvágó, fenyeget, hamis, vád, kék hírek