Bilincsbe érkezett ma a kaposvári tárgyalóterembe az az 50 éves férfi, aki gyomírtó szert itatott korábbi házastársával. A szakértői vélemény alapján a szer nagyobb mennyiségben a nő halálát is okozhatta volna.
- Ötven kilogramnyi nő esetében 0,8-as szorzót alkalmaztam és az így számított mennyiség 1500-1600 mililiternyi, ebből a glifozátból, amit a helyszínen lefoglatak - mondta a tárgyaláson Kondor Károly, szakértő.
A férfi vissza akarta szerezni élettársát. Korábban már távoltartást rendeltek el ellene.
- A vádlott mondogatta, hogy szeretné visszakapni, közben elvette a telefonját és kijelentette mindkettőjüknek meg kell halni, ezt eltervezte - tette hozzá Vámos Tamás, ügyész.
A négy deciliternyi folyadéktól a nő rosszul lett, többször hányt, majd reggel elment háziorvosához, azután pedig kórházi ellátást kapott. A vádlott bűntetett előéletű. Testi sértés és emberölés kísérlete miatt korábban már elítélték. A mérgezést is feltételes szabadságra bocsátás idején követte el. A Kaposvári Törvényszék mostani tettéért fegyházra ítélte.
- Bűnös emberölés büntettének kísérletében, ezért a bíróság a vádlottat 10 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől való eltiltásra ítéli - mondta a tárgyalás végén Balla Barbara, bíró.
A férfi feltételes szabadságra nem bocsájtható. A vádlott fellebbez a döntés ellen.