A pénzügyi nyomozók először egy januári akcióban egy budapesti családi háznál csaptak le a cigarettacsempész bandára, és lefoglaltak 13 ezer doboz ukrán adójegyes cigarettát. A nyomozás során felmerült a gyanú, hogy a csempészek a leleplezés ellenére nem hagytak fel tevékenységükkel, így a nyomozók a banda fejének egy másik budapesti házában is házkutatást tartottak. Itt aztán felgyorsultak az események.

A ház tulajdonosa - meglátva az egyenruhás pénzügyőröket - nyomban futásnak eredt és a kerítésen keresztül átugorva megpróbált elmenekülni, azonban a nyomozók résen voltak, így rövid időn belül elfogták és megbilincselték. Ezt követően figyelmesek lettek három férfire, akik éppen a garázsban parkoló autóból több kartonnyi cigarettát pakoltak. És ezzel nem volt vége!

Forrás: NAV
Forrás: NAV

Miközben odabent a pénzügyi nyomozók megkezdték a házkutatást, a családi ház elé két autóval újabb szállítmány érkezett. A NAV-os járműveket meglátva, az egyik autó sofőrje kiugrott a kocsiból és elszaladt, míg a másik a benne ülő két személlyel kerékcsikorgatva elhajtott. Őket egyből üldözni kezdték, és végül az M3-as autópályán, Füzesabony közelében az autópálya-rendőröknek sikerült „lekapcsolni” a menekülőket. Mivel az autó teljesen üres volt, valószínűleg „felvezetőként” funkcionált. A ház előtt, sofőr nélkül maradt jármű anyósülése és csomagtartója viszont tömve volt csempészcigarettával. A menekülő sofőrt Nyíregyházánál fogták el.

A pénzügyi nyomozók a házban és a gépjárművekből 14 ezer doboz ukrán adójegyes cigarettát, a bandairányító széfjéből pedig 12 millió forintnyi készpénzt foglaltak le.

A nyomozás jelentős értékre elkövetett orgazdaság miatt folyik. Az öt gyanúsított közül négyen szabadlábon védekezhetnek. Az irányító, román állampolgárságú férfi előzetes letartóztatásban van. Az elkövetők akár 5 év börtönbüntetésre is számíthatnak - írja közleményéban a NAV Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága.

Címkék: csempész, cigaretta, nav, kék hírek