Kiskorú elhelyezésének megváltoztatása, valamint kiskorú veszélyeztetése miatt folytat eljárást a Fonyódi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a képen látható Fetter András ellen.

A férfi még 2013. május 17-én az esedékes kapcsolattartás során magával vitte kisfiát, azonban őt a láthatás lejártakor nem vitte vissza édesanyjához, azóta mindketten ismeretlen helyen tartózkodnak.

Május közepe óta nem látták Fetter Andrást és fiát
Május közepe óta nem látták Fetter Andrást és fiát

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva Somogy Megye Rendőrfőkapitánya 200.000 forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható Fetter Andrással kapcsolatban a Rendőrségnek olyan adatokat, bizonyítékokat, információkat szolgáltat, amelyek a keresett személy megtalálásához vezetnek. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja.

A Fonyódi Rendőrkapitányság várja mindazok jelentkezését, akik a képen látható Fetter András tartózkodási helyéről információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet személyesen a Fonyódi Rendőrkapitányságon (8640 Fonyód, Vitorlás utca 2.), vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06/82/502-700-as telefonszámon, illetve tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs.: 8-16, p.: 8-13), a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Címkék: fetter, andrás, rendőrség, kék hírek