Az elmúlt év legnagyobb figyelemmel kísért bírósági tárgyalása Szita Bence ügye volt. Ezen kívül még több ezer ítéletet hoztak a megye bíróságai 2013-ban.
Legnagyobb számban szabálysértési ügyek érkeztek a törvényszékre. A két évvel ezelőtti bírói létszám öttel csökkent, így 84-en vannak Somogyban.
- A csökkenő bírói látszámunk ellenére az ügyeink igen jelentős részét egy éven belül befejezzük, ez járásbíróságokon is 90 százalék fölött van, minden ügyszakban. A legjobb a közigazgatási-munkaügyi bíróság eredménye, amely 95.9 százalékát befejezte az ügyeinek - mondta Hajnal Éva, a Kaposvári Törvényszék elnöke.
Somogyban az országos ügyszám alig több mint 3 százalékát tárgyalják. Más megyékben havonta 25, itt egy bíró átlagosan 18 ügyet kap. Ennek is köszönhető, hogy gyors az ügymenet. A kevesebb tárgyalás alaposabb ítélethozatalt is biztosít. Handó Tünde szerint ennek köszönhetően az ügyfelek többsége elégedett az ítéletekkel.
- A meghozott határozatok viszonylatában 8 százalékos a fellebbezési arány. Ez, hogy példát mondjak, a fővárosban 25, vagy annál magasabb százalékot jelent. Mit mutat ez? Azt hogy az ügyfelek elfogadják a bíróság döntését - tette hozzá Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal elnöke.
A törvényszék az elmúlt évben nyitott a társadalom felé. Bevezették a bírósági mediációt, amely segít a peres feleknek megoldani a felmerült problémákat. Tanúgondozás indult és kinyitották a bíróságok kapuit az érdeklődők előtt. Idén pedig egyebek mellett gyermekmeghallgató szobákat alakítanak ki.