kirabolt főbérlő


Kifosztottak egy lakástulajdonost az albérlők Kaposváron. A bútorokon kívül a vadonatúj bojlert, a hűtőt, a lámpákat de még az edényeket és az evőeszközöket is elvitték. Ezen kívül tetemes rezsitartozást is hagytak maguk után, így összesen csaknem fél millió forintos kárt okoztak. A tulajdonos feljelentést tett, de mivel nem írtak hivatalos szerződést, kevés az esély arra, hogy utolérik a bérlőket.

Mindennek már csak a hűlt helye maradt a lakásban. A konyhából még a felmosóvödröt és az evőeszközöket is elvitték. A vadonatúj bojlert is kitépték a falból. És a csöveket is. A lámpákat pedig egyszerűen csak levágták. A tulajdonos nagyon megdöbbent amikor benyitott az ajtón. Azt mondja a bérlők rendes embereknek tüntek, másfél hónapot előre ki is fizettek.  

- Nagyon meglepődtem, és fölháborítónak...hát ilyennel még soha nem találkoztam. Sok becstelen embert láttam előfordult az életemben, de hogy ennyire - mondta Tátrai Jánosné.

A kár csaknem fél millió forint. A pórul járt asszony feljelentést tett a rendőrségen. Bár írtak szerződést, az adatok valódiságát nem ellenőrizte. A személyi igazolványt sem kérte el.     

Ha egyáltalán készül szerződés abban nem szerepel a bérlő lakcíme. Vagy a korábbi bérlő címe szerepel - ez az egyik leggyakoribb hiba az ügyvéd szerint. Ha nincsenek pontos adatok, nehezen találják meg a fizetés nélkül távozó bérlőket.

- Elég gyakori, hogy nincs is bérleti szerződésük. Ami nagyban megnehezíti a későbbieket. Mert nem tudja igazolni a bérbeadó, hogy mennyi volt a bérleti díj, hogy mibe állapodtak meg a rezsivel kapcsolatban, hogy milyen bútorai voltak a bérbeadónak amik esetleg eltűntek - tákékoztatott Dr. Boda Róbert.

Az ügyvéd szerint a magyar bérbeadás gyakorlata még néhány helyen hiányos. Gyakran találkozik olyan esettel is, hogy a bérlő nem akarja elhagyni az ingatlant a szerződés lejárta után. Ilyenkor bírósági határozat útján végrehajtással lehet csak kitenni, mert a tulajdonosnak kell bizonyítania azt,  hogy a bérlő jogtalanul tartózkodik a lakásban. Ez pedig akár több hónapig is eltarthat.

Címkék: albérlő, ellenőrzik, kifoszt, ügyvéd, somogy, kék hírek