Hajléktalan

A helyi rendeletre a 18 tagú, kormánypárti többségű testület két MSZP-s képviselője közül az egyik nemmel szavazott, a másik tartózkodott a csütörtöki ülésen.

A közgyűlés - elfogadva az előterjesztő, Kéki Zoltán címzetes főjegyző javaslatát - a városközpontban (az előterjesztésben megnevezett utcák által határolt területen), a rendelettervezet mellékletében felsorolt játszótereken, a Berzsenyi parkban, valamint a Városligetben tiltotta meg az életvitelszerű tartózkodást.

A december 1-jén hatályba lépő rendelet szerint, aki nem rendeltetésszerűen használja a köztereket, éjjel vagy napközben ott alszik, a belvárosban az utcán él hajléktalanként, az közmunkával vagy pénzbírsággal is sújtható.

Kéki Zoltán a rendelet elfogadásának szükségességét az előterjesztésben azzal indokolta, hogy a városban több helyen is tapasztalható volt és ellenérzést váltott ki, hogy a pihenésre, sétálásra szolgáló területeket egyesek életvitelszerű tartózkodásra használják fel, gyakran szinte "berendezkedve" egyes területeken.

Az előterjesztés szerint mivel elsődlegesen hajléktalanok tartózkodnak életvitelszerűen a közterületeken, az önkormányzat 2008-ban feladatellátási szerződést kötött a Nyitott Kapu Hajléktalan Gondozási Központtal az ellátásukról.

Kaposváron legalább 260-ra teszik az uitcán élők számát. Az elmúlt évek alatt pedig mintegy 1200 gondozott fordult meg a kaposvári hajléktalan gondozási központban.

A Nyitott Kapu Hajléktalan Gondozási Központ gondozási központban jelenleg 48 embert tudnak befogadni, és szükség esetén többet is el tudnak helyezni. Nappali melegedőt és népkonyhát is működtetnek, szociális munkások pedig rendszeresen tartják a kapcsolatot az utcán élőkkel, télen naponta visznek nekik élelmet és forró teát.

Címkék: székhely, hajléktalan, megye, somogy, kaposvár, kék hírek