Kisebb értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt két pálmajori férfit állított bíróság elé a Kaposvári Ügyészség.

Az elsőrendű vádlott jövedelem hiányában elhatározta, hogy a közeli erdőből fákat vág ki, majd azok értékesítésével szerez pénzt.

Szeptemberben és októberben egy nagybajomi erdőből, a magával vitt kézi fűrésszel majdnem 70 ezer forint értékű akácfát vágott ki, amit aztán el is adott.

Később egy férfi rokona is beszállt az üzletbe, sőt egy fiatalkorú fiút is magukkal vittek. Kimentek hát újra a korábbi sértett erdejébe. Ekkor nagyjából tízezer forint értékű akácfát igyekeztek ellopni. A vádlottakat mindvégig  figyelő rendőrök azonban tetten érték, és előállították őket.

erdő

Az elsőrendű vádlottat a bíróság 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását egy évre felfüggesztette. a másodrendű vádlott 1 év 6 hónap börtönbüntetést kapott, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztették. Az ítélet jogerős.

Címkék: Pálmajor, Nagybajom, erdő, lopás, kék hírek