siófoki fiatal

Az életveszélyt okozó testi sértéssel és garázdasággal a Somogy Megyei Főügyészség egy 19 éves dömsödi és egy 28 éves budapesti férfit vádol. A vádlottak két barátjukkal és egy harmadik társukkal, akinek a kilétét a nyomozás során nem sikerült felfedni, autóval szórakozni indultak Siófokra. Közben italoztak, és a Balaton-parton sétáltak.

A vád szerint dömsödi férfi a part és a Beach Club közötti szakaszon belekötött egy arra járó fiatal fiúba. Ok nélkül vállal meglökte, majd felelősségre vonta, hogy miatta loccsant ki az itala. A fiatal elfordult, és el akart sietni, de többen utána eredtek a vádlotti társaságból, utána rúgtak. Egy rúgás elérte a felsőtestét, de nem okozott sérülést.

A megtámadott fiú társaságából hárman indultak meg a vádlottak felé, hogy megakadályozzák a bántalmazást. Egyikük előrelépett, tenyerét csillapítóan feltartva, de ököllel leütötték. Felkelt, de támadóállásban tovább fenyegették. A másodrendű vádlott is arcul ütött valakit a dulakodásban. A védekező csoportból egy másik fiatalembert az elsőrendű vádlott ütött meg ököllel. A sértett elesett, fejét a térkőbe ütötte, elvesztette az eszméletét.

A dömsödi férfi még ekkor is fölé hajolt, öklét ütésre emelve. Ekkor a közelben tartózkodó civil ruhás rendőrök fékezték meg a verekedést, elfogták és előállították az első-és másodrendű vádlottat. A sértetthez mentőt hívtak, kórházba vitték. Koponyatörést szenvedett, és maradandó fogyatékossággal gyógyult, egyensúlyzavarai miatt bottal tud járni.

A mai tárgyaláson az előzetes letartóztatásban lévő vádlott elmondta: a garázdaságban felelősnek érzi magát, mert a másik fiatallal, akit vállal meglökött, kitérhettek volna egymás útjából, de egyikük sem tette. Szándékosan azonban nem akart bántani senkit. Ezután a másik őt leöntötte a poharában lévő pálinkával, emiatt lett dühös. Nem ütött le senki, csak fellökte a sértettet, állította. A sértett maga nem tudott mit mondani erre: azt mondta, hogy az ütéstől elvesztette az eszméletét, és semmire sem emlékszik a történtekből.

Címkék: Dömsöd, tárgyalás, verés, garázda, Siófok, kék hírek