bogdán józsef

Interjút adott a borsonline.hu-nak a Szita Bence-ügy kapcsán Horváth Szilárd főügyész. Amelyben nem csak az ügyről, hanem az elkövetők múltjáról is ejtett pár szót. Egyebek közt kitért Bogdán József bűnözői hátterére is:

– Az elsőrendű vádlottat, Bogdánt huszonhat éve ismerem. Ő volt, aki megtámadott egy holland lányt a szentbalázsi tetőn. Már akkor a kiszabható legsúlyosabb büntetést kapta – mondta az ügyész.

A Bors kiderítette azt is, hogy az említett eset még 1987-ben történt a szentbalázsi tetőn. A helyiek még máig félve emlékeznek vissza a szörnyű esetre. A történeteket egy névtelenségbe burkolózó asszony elevenítette fel a lapnak:

– Egy holland házaspár biciklitúrán vett részt egy társasággal, Pécsre akartak eljutni. A szentbalázsi tetőre kaptattak fel, és a fiatalasszony nem bírta a tempót, lemaradt a csapattól. Akkor kapta el őt Bogdán és két haverja. Brutálisan összeverték, majd megerőszakolták. A férje jött vissza érte, hallotta a sikoltásokat, tetten érte a gazembereket, akik elmenekültek. Jó pár évre lecsukták Bogdánékat, az egyik társa hét év múlva szabadult, azóta is itt él a községben – mesélte az asszony.

Egy másik falubeli pedig Bogdán gyermekkoráról is szót ejtett: – A családja sántosi, öt testvére van. Az apját nem ismertük, az anyja iszákos volt, gyakran fetrengett az árokban. -

Hozzátette: annak ellenére, hogy egyik szülő sem foglalkozott a gyermekekkel, egyedül József élete futott csak vakvágányra. Testvérei valamennyien becsületes emberek, akik szégyellik bűnöző rokonukat, és nem szívesen nyitottak neki ajtót sem.

A faluban egyébként máig tartanak Bogdántól, hiszen agresszív, hirtelen haragú ember hírében áll.

(Forrás: Bors)

Címkék: bogdán, bence, erőszak, szita, , gyilkos, kék hírek