8.35

Stabilak a fő árvízi védvonalak Budapest alatt Orbán Viktor  tájékoztatása szerint. A miniszterelnök hétfő reggeli sajtótájékoztatóján a tassi zsilipet, Bátát, Kisapostagot, Baját és a dunaföldvári híd környékét sorolta a fővárostól délre eső dunai veszélypontok közé.

A hétfői nap a súlypontáthelyezés napja az árvízi védekezésben, a főváros is túl van a Duna tetőzésén, ezért a fő erőket mostantól a Budapest alatti Duna-szakaszra kell összpontosítani, ahol ugyancsak magasabb lesz a vízállás, mint az eddig mért legnagyobb szint - mondta a kormányfő Budapesten, a Római-parton.
A fővárostól délre hosszú folyószakaszon kell védekezni, ezért az erők ésszerű beosztása a kulcskérdés - hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy Bajánál csütörtökön várható a Duna tetőzése.

8.30

A Győrújfalu térségében – ahol a Somogy megyei hivatásos katasztrófavédelmi mentőszervezet is szolgálatot teljesít – a vízszint csökkenését követően elkezdték bontani a töltéskorona magasítását. Az elbontott homokzsákokkal tovább erősítették a bordás megtámasztást.

Dunaszentpálon a talpfolyásoknál folyamatosan erősítik a gátfalakat, illetve a kisebb buzgárokat fogják el. Az ottani védmű mintegy 600 méter hosszan szivárog, de a szakemberek szerint bírni fogja a terhelést.

Szombaton éjszaka sem pihent a Somogy Mentőcsoport, a Pest megyei szakaszon áradó Duna folyamatos munkát adott a csapat tagjainak. A lakóházak védelme érdekében fóliázást és szivattyúzási munkálatokat hajtottak végre. Vasárnap hajnalban Visegrádról élelmiszert szállítottak csónakkal Kisorosziba, majd ismét nekifogtak a gát megerősítésének. Délelőtt a mentőcsoport egészségügyi szolgálata ellátott egy hat éves gyermeket, majd megszervezték a helikopteres szállítását a további ellátása érdekében. Kora este pedig Kisorosziban rekedt személyeket szállítottak át Visegrádra.

Tolna megyében, Báta településen dolgoznak a Bátai-Holt Duna vonalában. A hivatásos és önkéntes egységek – köztük a szentbalázsi önkéntes tűzoltók – egészen a település végéig magasítják a gátat.

Baranya megyében jelenleg egy településen, Dunaszekcsőn folynak védekezési munkálatok. A településen dolgozókat vasárnap délutántól 36 tűzoltó is segíti, közülük kettőt Barcsról vezényeltek a helyszínre, ahol az 1,4 kilométer hosszú védekezési szakaszon a tervezett munkálatokkal majdhogynem teljesen elkészültek, vasárnap pedig a földből épített védművet fóliázták.


Kitartóan dolgoznak a somogyi egységek a gátakonKitartóan dolgoznak a somogyi egységek a gátakonKitartóan dolgoznak a somogyi egységek a gátakon
Kitartóan dolgoznak a somogyi egységek a gátakon
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!


A Duna Budapesttől délre fekvő területein is - ahol még árad a folyó - rekordmagasságú a vízállás a Belügyminisztérium Vízügyi Felügyelőség hétfő reggeli adatai szerint.

Adonynál 761 centiméteren állt a Duna reggel 7 órakor, az eddigi legmagasabb vízállás itt 739 centiméter volt.
Tassnál 900 centimétert mértek, korábban 888 centiméter volt a rekord.
Dunaföldváron 703 centiméteres a Duna vízállása, ez pontosan annyi, mint a korábbi legmagasabb érték.
Paksnál 870 centimétert mértek, ez 2 centiméterrel alacsonyabb a legmagasabb vízszintnél.
Bajánál 938 centiméteren áll a folyó, az eddigi legnagyobb víz 976 centiméter volt.

Továbbra is több mint húsz helyszínen van teljes útlezárás Pest megyében - közölte Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője hétfő reggel az MTI-vel.

Lényegesen hosszabb menetidővel kell számolna annak, aki akár északról, akár a délről próbál Budapestre eljutni - hívta fel a figyelmet a szóvivő.

Dunabogdánytól kezdődően a 11-es úton sok helyen félpályás lezárás van. Visegrádról Szentendrére csak a pilisszentlászlói úton lehet eljutni, ott viszont már korábban elkezdődtek a teljes körű felújítási munkák, így ott is a fél pályán lehet közlekedni.

A váci térségben a 2-es és a 12-es úton is több helyen van teljes vagy félpályás korlátozás, ezért a közútkezelő azt javasolja a járművezetőknek, hogy az M2-es autóutat használják terelőútként - közölte.

Pécsi Norbert Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy akár a váci, akár a szentendrei vagy a dél-pesti részről indulnak az autósok a főváros felé, mindenképp egyre erősebb forgalomra számítsanak, jelentősen megnövekedhet a menetidő.

Aki teheti, ma ne is induljon el autóval Budapest irányába ezekből a térségekből - javasolta Pécsi Norbert Sándor, és emlékeztetett rá, hogy a fővárosban is jelentős korlátozásokra lehet számítani.

Aki útra kel, annak érdemes az Útinformnál vagy a megyei diszpécserszolgálatoknál tájékozódnia az aktuális forgalmi helyzetről - emelte ki a közútkezelő szóvivője.

Címkék: duna, tetőzik, érkezik, árvíz, rekord, kék hírek