11.30

Nagybajcsnál és Komáromnál péntek délelőttre a Duna szintje meghaladta az eddigi legnagyobb vízmagasságot, és még nem tetőzik a folyó. Jelenleg csaknem 760 kilométeren van árvízvédelmi készültség az országban. Áder János köztársasági elnök szerint szervezettebb és a korábbi árvizekénél begyakorlottabb a mostani védekezés. Orbán Viktor kormányfő szerint, mivel a valaha volt legnagyobb árhullámmal kell szembenézni a Dunán, a legrosszabbra is fel kell készülni, ezért minden korábbinál nagyobb összefogást és együttműködést kért mindenkitől.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) honlapja szerint pénteken 10 órakor Komáromnál már 805 centiméteres vízszintet mértek. Itt az eddigi legnagyobb vízszint 802 centiméter volt, amelyet 2002-ben mértek. Nagybajcsnál hajnali 3 órakor dőlt meg a dunai vízállás rekordja, amely szintén 2002 óta 875 centiméter volt. Itt péntek délelőtt 10 órakor már 893 centiméter volt a folyó vízszintje.

10.30

Éjféltől megszűnik a karitatív szervezetek egyéni adománygyűjtő vonala és szombattól közös adományvonalon, a nemzeti összefogás 1357-es vonalán gyűjtik a felajánlásokat az árvízi rászorultak megsegítésére - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

A humanitárius szervezetek támogatására, valamint a későbbi felújításokra hívásonként és SMS-enként 250 forintot lehet adományozni a 1357-es vonalon.

Soltész Miklós ismertette: a munkáját szerdán kezdő Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács első döntései között szerepelt a nemzeti összefogás számlaszámának elindítása, amelyen péntek reggel 18 732 822 forint volt.

10.05

A Duna áradása miatt újabb korlátozásokat vezetnek be a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon - közölte a Mávinform péntek reggel az MTI-vel.

Almásfüzitő és Komárom között a lezárt vágány melletti másik vágányon óránkénti 20 kilométerre korlátozták a sebességet, emiatt várhatóan 25-30 perces késésre kell számítaniuk a Budapest-Hegyeshalom vonalon utazóknak.

A további késések és torlódások elkerülése érdekében a Budapestről induló, Komáromig közlekedő személyvonatok csak Almásfüzitőig járnak, és onnan is indulnak vissza a fővárosba. Almásfüzitő és Komárom között gyorsvonatok viszik az utasokat, amelyek megállnak azokon az állomásokon is, ahol eddig csak a személyvonatok álltak meg.

9.40

Kora délutánig erősítik, aztán tovább magasítják a Mosoni-Duna gátját Győrújfalunál - közölte a helyszínen az MTI-vel a védekezés katonai parancsnoka pénteken.

Szabó Ferenc mérnök ezredes elmondta: 300 katona, 40-50 vízügyi dolgozó, a katasztrófavédelem 200 munkatársa, legalább 100 önkéntes és számos speciális gép mellett 3 helikopter is részt vesz a munkálatokban. Utóbbiak mintegy 1 tonnás kötegekbe rendezett homokzsákokat szállítanak a gáthoz.

Eközben mindenkinek ki kell költöznie Leányfalu hullámteréből. Nyíri Csaba (független) elmondta, hogy az intézkedés 296 embert érint, a házak egy része nyaraló. Sokan a felhívást követően megkezdték a költözést, néhány embert a legveszélyeztetettebb ingatlanokból a lehető leghamarabb kiköltöztettek. A katasztrófavédelem felmérése szerint éjfélkor már csak 94-en voltak a hullámtérben.

Négyen nem akarnak távozni, az önkormányzat valószínűleg segítséget kér kilakoltatásukhoz - tette hozzá a polgármester.

9.23

Csaknem 760 kilométeren van árvízvédelmi készültség Magyarországon - tájékoztatta az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) péntek reggel az MTI-t.

A közlemény szerint rendkívüli védekezésre 191 kilométeren van szükség Győr-Moson-Sopron megyében a Duna és a Mosoni-Duna mentén, Komárom-Esztergom megyében és Pest megye Budapest feletti területén a Duna menti állami védvonalakon.

Harmadfokú készültség 62 kilométeren, a Rába győr-árpási, győr-koroncói szakaszán, a Marcal győr-koroncói, valamint a koroncó-mórichidai árvízvédelmi szakaszán van.
Másodfokú a védekezés 114 kilométeren, a Duna Budapest alatti szakaszán, a jobb parton Adonyig, a bal parton Soltig.

Elsőfokú védekezés 392 kilométeren, a Dunán Dunaföldvártól a déli országhatárig, a Marcal középső szakaszán, valamint a Zagyva középső szakaszán Szentlőrinckáta és Hatvan között, továbbá a mátraverebélyi tározónál van érvényben.

A legfrissebb, péntek reggel 7 órai adatok szerint Nagybajcsnál 887 centiméter volt a Duna vízszintje. A tetőzést szombat reggelre várják 900 centiméteren, amelytől felfelé és lefelé 10-10 centivel térhet el a végleges magasság. Nagybajcson már megdőlt a 2002-ben mért addigi legmagasabb, 875 centiméteres vízállás.

Komáromban 5 centi hiányzik a 2002-ben mért 802 centiméteres rekordhoz. Ott várhatóan vasárnap hajnalban 830 centiméteren (plusz-mínusz 10 centiméter) tetőzik a folyó.

Esztergomban vasárnap napközben érheti el a legnagyobb magasságát a Duna, a legfrissebb mérések alapján 795 centiméterrel (plusz-mínusz 15 cm). Esztergomban 2002-ben mérték az eddigi legmagasabb, 771 centiméteres vízállást, péntek reggel 7 órakor 736 centiméter volt a folyó vízszintje.

Nagymarosnál 655 centimétert mértek legutóbb, és 740 centiméteres (plusz-mínusz 15 cm) rekord vízállásra számítanak hétfő hajnalban. Várhatóan ott is megdől az eddigi, 2006-ban mért 714 centiméteres rekord.

Budapesten reggel 7 órakor 784 centiméter volt a Duna vízszintje. A fővárosban hétfő reggel 885 centiméteren (plusz-mínusz 20 cm) tetőzhet a folyó. A korábbi 860 centiméteres rekordot 2006-ban mérték.

9.15

Előbb kezdődött, szervezettebb és a korábbi árvizekénél begyakorlottabb a mostani védekezés - mondta Áder János köztársasági elnök Mecsér határában a töltésnél pénteken újságíróknak.

Az államfő arról beszélt, hogy ha a következő napokban nem lesz esőzés, akkor Magyarországról a médiának nem kell olyan tragikus képeket közvetítenie, mint az elmúlt napokban nyugatról.

Áder János kiemelte, örömmel látta, hogy az emberek összefognak a bajban, van aki saját erejével, van aki munkagéppel, de "az összefogás számos apró, megható jelét lehet tapasztalni"; van aki ételt vagy egy liter bort hoz a védekezőknek.

Szavai szerint a munkálatok során mindent megtettek, ami emberileg, szakmailag lehetséges. Hozzátette: nálunk gazdagabb országokban sem feltétlenül tudtak megbirkózni a félévezrede nem látott víztömeggel.

Áder János arról is beszélt, hogy a gyors áradáshoz hasonlóan komoly problémákat okozhat a hirtelen apadás és annak a meglazult töltéseket károsító, szívó hatása.
Megjegyezte, mivel a védműveket a történelmi vízállásnál egy méterrel magasabbra kell építeni, ez az új feladatokat is megmutatja. Ez nem kevés pénzbe kerül majd, de nem kerülhető el - értékelte a köztársasági elnök.

8.30

"Bekövetkezett az, amit szerettünk volna elkerülni, de sajnos nem sikerült": a határszakaszon már a valaha mért legnagyobb vízállás feletti vízszintet mértek a folyón - mondta Orbán Viktor péntek reggeli győri sajtótájékoztatóján, utalva arra, hogy Nagybajcsnál megdöntötte az eddigi rekordot a Duna vízszintje.

A legrosszabbra is fel kell készülni - jelentette ki a kormányfő, aki ezért minden korábbinál nagyobb összefogást és együttműködést kért mindenkitől.

Közölte azt is, hogy a legnagyobb erőkkel most Győrújfalu térségében kell dolgozni.

(A megáradt Mosoni-Duna Győrben 2013. június 6-án este. MTI Fotó: Illyés Tibor)

Nagybajcsnál a Duna vízszintje péntek hajnalban már 4 centiméterrel meghaladta az eddigi legmagasabb, 2002-ben mért szintjét: az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) 3 órakor 879 centiméteres vízállást jelentett.

A Győr-Moson-Sopron megyei településnél szombaton reggelre várják a tetőzést, 900 centiméteren.

Komáromnál pénteken 3 órakor 785 centiméteres vízállást mértek, az elmúlt 4 órában 14 centiméterrel emelkedett, itt 830 centiméteren tetőzhet a folyó az előrejelzések szerint vasárnap hajnalban. Esztergomnál a legfrissebb adatok 728 centiméteres vízállást mutatnak, több mint 20 centiméter emelkedett 4 óra alatt a vízszint. A folyó várhatóan vasárnap napközben éri el legmagasabb szintjét, 795 centiméterrel.



Budapesten 773 centiméteres vízállást mértek péntek hajnalban a csütörtök késő esti 761 centiméter után, a tetőzés várható időpontját továbbra is hétfő reggelre teszik a szakemberek, a vízállás akkor várhatóan 885 centiméter lesz. A fővárosban az eddigi legnagyobb vízállást, 860 centimétert, 2006-ban rögzítették.

Pest megyében eddig 710 600 homokzsákot építettek be a töltések, védvonalak magasítására, megerősítésére - közölte honlapján a Pest megyei katasztrófavédelem pénteken.

Leányfalun már kézbesítették a veszélyeztetett területeken a kitelepítési határozatot, elszállításra váró állatállomány nincs, a helyben maradó értékek védelmét biztosítják.     A védekezésben az éjszaka folyamán 1869-en vettek részt, köztük 361-en a társmegyékből érkezett hivatásos katasztrófavédelmi mentőcsoport tagjai.



A Magyar Honvédség pénteken is csaknem ezer önkéntes tartalékos katonát vonultat be az árvízi védekezéshez - mondta Benkő Tibor honvéd vezérkari főnök pénteken reggel a TV2 Mokka című műsorában.

A vezérezredes elmondta: a Magyar Honvédség jelenleg országszerte 14 helyen több mint 4200 katonával vesz részt a mentésben. Ha szükséges, további erőket is mozgósítanak.

A honvédség elsődleges feladata a gátak megerősítésében való részvétel. Benkő Tibor elmondta, hogy a csütörtök este áttelepített helikoptereket már be is vetették. Ezekkel nagy tömegű homokzsákokat szállítanak. A vezérkari főnök elmondta azt is, hogy a honvédségi motorcsónakokkal a rendőrséggel közösen járják be az elöntött területeket, hogy megelőzzék az esetleges fosztogatásokat.

Mindezek mellett a honvédség speciális eszközeivel is képes segíteni az árvízzel veszélyeztetett területeken - tette hozzá. Példaként említette a lánctalpasokat, a pilóta nélküli légi járműveket, valamint a honvédség tábori ellátó pontjait, amelyek egyebek mellett mobil konyhát, vízszállítási pontot, tábori ágyakat foglalnak magukba.

Benkő Tibor elmondta, hogy csütörtökön már 5500 ember elhelyezésére érkezett igény. Ennek biztosítását is megkezdte a honvédség - tette hozzá a vezérkari főnök.



Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. által kezelt autópályák és autóutak a hazai folyószakaszok áradásai miatt nincsenek veszélyben, de a biztonság érdekében a társaság munkatársai fokozottan ellenőrzik a vízfolyásokkal érintett területeket.

Eközben Csehországban, Ausztriában és Szlovákiában Úgy néz ki ők már fellélgeznek, még nem múlt el teljesen az újabb elöntések veszélye.

Címkék: homokzsák, tetőzik, duna, érkezik, árvíz, rekord, kék hírek