Az ügyben bűnszervezetben, folytatólagosan és üzletszerűen, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomoznak.

A bíróság úgy rendelkezett, hogy "a házi őrizet betartását a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával kell biztosítani". Előírta azt is, hogy a szerkezet tényleges felszereléséig a rendőrség napi 24 órás időtartamban köteles ellenőrizni, hogy V. László betartja-e a házi őrizet szabályait.
Infinety network
A jogerős végzés kapcsán a bíróság közleményében azt írta: "az eljárási jelenlét biztosítása és a bizonyítás megnehezítésének kizárása céljából elrendelt házi őrizet az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban a foganatba vételtől számított két hónapig tart".

A V. László és társai elleni nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött tavaly februárban. Május végén fogták el az első gyanúsítottakat.

A gyanú szerint V. Lászlónak több budapesti éjszakai szórakozóhelyben üzleti érdekeltsége volt, és azokat irányította. Neki dolgozott egy másik civil gyanúsított, V. István, akinek a feladata az volt, hogy ezek a szórakozóhelyek zavartalanul, nagy forgalommal, illegális rendőri védelem alatt működjenek, valamint a konkurens szórakozóhelyeken a rendőrök razziákat tartsanak.

Fazekas Géza ügyészségi szóvivő tavaly október 8-án tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a V. László vállalkozóval kapcsolatos ügyben három újabb embert vont eljárás alá az ügyészség. Köztük volt az egykori rendőr I. András, valamint H. Imre Lajos. Januárban újabb rendőr került előzetes letartóztatásba. A Népszabadság a honlapján akkor azt írta: az előzetes letartóztatásba került O. Péter a Budapesti Rendőr-főkapitányság volt őr- és járőrszolgálati alosztályvezetője.

Címkék: házi, lászló, ügyészség, őrizet, kék hírek