Március 24-én a késő délutáni órákban Kaposváron egy helyi áruház parkolójában, egy közlekedési helyzetből kialakult konfliktus során egy férfi autójából kést vett elő, közölte az ügyről a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. A késsel szúró, vágó mozdulatokat tett a másik sofőr,  egy 22 éves férfi irányába, majd kiszúrta a fiatalember által vezetett személygépkocsi gumiabroncsát.

A késsel fenyegetőző férfit a rendőrök a helyszínen azonnal elfogták, majd előállították a kaposvári rendőrkapitányságra, és gyanúsítottként hallgatták ki.

A kaposvári rendőrök az ügyben eljárást indítottak felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

 

lidl

A fotót egy olvasónk küldte a helyszínről! Köszönjük!

Címkék: vita, kés, garázda, közlekedés, autó, kék hírek