Zseblámpával világított a gyilkosság közben P. Erika, sőt ő maga is részt vett Szita Bence bántalmazásában, állítja a Bors keddi számában.

A Kapospont úgy tudja: először lapáttal törték el a kisfiú lábát, hogy ne futhasson el az erdőben, ezután kínozták tovább a gyilkosai.

A Bors szerint a holttesten talált nyomok azt bizonyítják, hogy P. Erika maga is részt vett a kisfiú bántalmazásában amellett, hogy zseblámpával világított a tetthelyen. Az üggyel foglalkozó újságíró szerint hosszú kutatómunka előzte meg a cikket.

Gergály Judith: - Már több mint egy hónap eltelt a gyilkosság óta, és még nem ocsúdott fel az ország, és ezért próbálunk meg újabb és újabb szálakat követni, hátha választ kapunk, miért kellett egy kisfiúnak meghalnia.

P. Erika ügyvédje azonban azt mondta: védence a rendőrségi vallomásában arról beszélt, hogy nem bántotta a gyereket, sőt nem is látta a gyilkosságot.

Berlik Zoltán: - Az én részvételemmel folyt kihallgatásokon és helyszíni szemléken olyan körülmények, melyekre a lap hivatkozik, nem hangzottak el.

A Kapospont úgy tudja: a nyomozás holnap a szembesítésekkel folytatódik. P. Erika egyedül van a rendőrségi zárkájában, rossz lelkiállapotban. Ügyvédje szerint tudja és nyomasztja, hogy az embereket mennyire felháborította Bence tragédiája.

Nézze meg a videót:

 

Címkék: cáfolat, vallomás, P. Erika, ügyvéd, Szita Bence, kék hírek