Csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat egy fiatalkorú fiú és három felnőtt férfi ellen a kaposvári ügyészség. A vádlottak idén egy februári este betörtek egy 82 éves kisberényi nőhöz. Valamennyien sötét ruházatot és maszkot viseltek.

A kerítést átugorva jutottak be az udvarba, ahol gázsprayvel lefújták a házőrző kutyát. Ezután lenyomták a villanyórát. Az idős sértett észrevette az áramszünetet, kiment az udvarra. Ekkor az egyik rabló kámforszagú rongyot szorított az arcára, amelytől reflexei lassultak. Bevitték a házba, egy székre ültették, és pénzének, ékszereinek átadására szólították fel. 7500 forintot adott át, de a támadók a kis összeggel nem voltak megelégedve, további értékeket követeltek tőle. A lábait egy harisnyával összekötözték, majd azt az asztalhoz rögzítették, míg kezeit lepedővel kötötték össze.

Eközben a rablók értékek után kutattak a házban, aranytárgyakat és lámpát vettek magukhoz. Ezután a sértettet a székhez kötözve magára hagyták és rázárták a bejárati ajtót. Az idős nő 30 percig mozdulni sem mert, majd kiszabadította magát, és a ház ablakából segítségért kiabált. Szomszédai kiszabadították. Valamennyi vádlott előzetes letartóztatásban van.

Címkék: kámforral, megkötözték, nőt, vádemelés, idős, kék hírek